Tóka Ágoston

Improvizáció

Letöltés: Improvizáció

Tóka Szabolcs

Bach – Wachet auf

Letöltés: Bach – Wachet auf

Szent az Isten

Letöltés: Szent az Isten

Related posts:

1. Néhány fotó a missziói konferenciáról
2. Online hallgatható új fordítású Újszövetség
3. Házasság hete a gyülekezetünkben – az előadás

Related posts:

1. Az utolsó ítélet (Jel 20:11-15)
2. Ifjúsági különleges vendégekkel
3. Az utolsó ítélet (videó)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Related posts:

1. Utazások a Messiással
2. Közledik a hálaadónapunk
3. Ünnepi istentiszteleteink

Elhangzott 2012 január 15.-én

Mi az imádság?

Mit tesz az, aki elmondja Istennek mindazt, ami a szívében van? Van egy gyönyörű ószövetségi kifejezés. Anna imádságát is ezzel jelöli meg a Szentírás. “Kiöntötte a szívét az Úrnak.” Ez az imádság. Kiöntöm a szívemet az Úrnak. És ha a szívemben csúnya dolgok vannak? Mert akadnak benne olyanok is. Akkor azokat is kiöntöm. És ha éppen félek valamitől? Akkor elmondom az Úrnak: én most félek. No de illik egy hívőnek félni? Nem az a fontos, mi illik, mi nem. Nincs ilyen, hogy keresztyén illem. Az imádságnak nem szépnek kell lennie, hanem őszintének. Ha félek, akkor elmondom: Uram, félek. S miközben ezt elmondtam, kezdem magam szégyellni. Hiszen tudom, hogy te milyen nagy vagy. Most nem is rád néztem, hanem azokra, akiktől félek. Akkor folytatom az imádságot úgy, hogy: Uram, szégyellem magam, hogy félek.

Dávidnak igen becsületes imádságai vannak a Zsoltárok között. Akár azt mondta el, hogy félek – az imádság végére eltűnik a félelem a szívéből. Akár azt mondta el: Uram, haragszom, meg tudnám fojtani azt az ellenségemet. De nem indult el megfojtani, hanem miközben ezt őszintén elmondta Istennek, lehiggadt. Megcsendesedett és azt mondta: Uram, egyedül te vagy igazságos, majd te elintézed. Az igazságtételt egészen rád bízom. Megszabadult a szorongató haragtól, elszállt a szívéből a gyűlölet vagy a bosszúvágy. Miért? Mert kimondta, és mert Istennek mondta ki. Ő tudta, hogy kihez imádkozik, és eközben jutott el teljesebb önismeretre is, látta meg azokat a lehetőséget, amiket Isten nyit meg az övéi előtt.

Kimondhatatlanul sok haszna van az imádkozásnak. Mert amit valaki megfogalmaz és kimond, attól már elválik. Ha valaki leleplezi a saját bűnét és azt kimondja, megvallja, elvált tőle. Már nem rejtegeti, nem titkolja, nem magyarázza, nem mentegeti, és megszabadul tőle. Ugyanígy a félelmet is. Kimondhatatlanul sok pszichikai hatása, áldása is van az imádságnak. Elmondtam a félelmemet, és szinte csodálkozom azon: miért féltem eddig?

Mert imádság közben tudatosul újra és újra bennünk, hogy ki az, akinek elmondtam. Milyen nagy az az Isten. Hányszor megbizonyította már nekem, hogy fontos vagyok neki, hogy szeret. Mit jelent az, hogy neki minden lehetséges. Kezdem hinni, hogy csakugyan minden lehetséges. Akkor meg mit izgulok? Kitől félek? Ha Ő a leghatalmasabb és tőle jót várhatok. Akkor eljuthat az ember nagyképűség nélkül, amit Pál apostol többször is leírt: “Istenben bízom, nem félek. Ember mit árthat nekem.” De ehhez előbb el kellett mondani Istennek: Uram, félek. Miért is félek? Mert nem bíztam benned. De én bízni akarok benned. Akkor meg nincs mitől-kitől félnem.

Így elmondani egyszerű ezt, megharcolni néha nehéz. De ez az út vezet a győzelemhez. Kimondom, megfogalmazom, leteszem Isten elé. A bűneimet is, a szorongásaimat is. És megfogalmazom a hálaadásomat is. Egymással kapcsolatban is kevés az, hogy nagyon hálás vagyok, mondjuk a feleségemnek. Mondjam meg neki. Köszönöm, aranyos voltál stb. Fogalmazzam meg.

És kéréseimet is. Erre bátorít a felolvasott igében Jézus.

Ezek a felolvasott igénk kulcsszavai. Figyeljük meg, micsoda isteni felhatalmazás van ezekben a szavakban: Kérjetek, keressetek, zörgessetek. Micsoda elképzelhetetlen lehetősége nyílik itt mindenféle emberi szükségben az isteni segítség igénybevételére. Jézus nem elméletileg magyarázza, mi az imádság, hogyan jut el Isten elé, miként lehetséges egy ilyen titokzatos kapcsolat Isten és ember között, hanem egyszerűen felszólít rá: Kezdjétek el, csináljátok: kérjetek, keressetek, zörgessetek! A többit bízzátok az Istenre. Az imádságról nem elmélkedni kell, hanem gyakorolni kell.

Szabad kérni, az üres kérő kezet kinyújtani, szabad keresni, szabad zörgetni, bekopogtatni az Isten szívének az ajtaján. Ha fáj valami, ha hiányzik valami, ha akármi baj van, azt mondja Jézus: kérjétek annak a segítségét, Aki mindig szívesen meghallgat. Keressétek Ővele együtt a megoldást, Aki mindig szeretettel jön elétek, zörgessetek be annál. Aki mindig vár benneteket. Neki mindent elmondhattok, Vele mindent megbeszélhettek.

Ha Jézus mondja, hogy kérjetek, keressetek és zörgessetek, akkor kérjünk, keressünk és zörgessünk. Azután megint újra kérjünk és keressünk és zörgessünk.

Vida Sándor bibliafordító mondta: Kérjetek! – az ajkak dolga. Zörgessetek! – a kezek dolga.  Keressetek! – a szemek dolga. Teljes odaadással lépj az Úr elé!

A Mt 6:8–ban olvassuk: tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.

Ott kezdődik a probléma megoldása, hogy higgyük el neki, de igazán higgyük el, hogy jól tudja a mi mennyei Atyánk, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk Tőle.

Mert mi ezt nem akarjuk elfogadni, hanem mindig újra azt képzeljük, mi tudjuk jobban! Imádságainkban, kegyes szavakkal, néha alázatosan, néha szinte türelmetlenül mindenféle tanácsokat adunk Neki, hogy itt meg ott, ekkor meg akkor mit csináljon, hogyan avatkozzék bele a dolgokba, mit akadályozzon meg és mit engedjen meg… És képzeljük csak el, hány és hányféle ilyen kérés meg tanácsadás fut be Istenhez naponta, sőt óránként, percenként. Az egyik ezt kéri, a másik annak éppen az ellenkezőjét… Az egyik így látja jónak Isten közbeavatkozását a dolgok folyásába, a másik homlokegyenest ellenkezően… Egyik azt tanácsolja Neki, hogy legyen szigorúbb, a másik pedig hogy legyen elnézőbb ugyanabban a dologban… Melyik kérést hallgassa meg, melyik tanács szerint járjon el? De rettenetes lenne, ha a sok millió különböző és egymásnak ellentmondó kérés, információ között nem Ő tudná jobban, hogy mire van szükségünk!

Jézus mondja: “Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” (8. v.).

Nem azt mondja, hogy amit kér az ember, azt kapja meg. Nem. Hanem így: aki kér, mind kap. Lehet, hogy nem éppen azt, amit kért, de kapni akkor is kap valamit. Talán valami mást, de mindenképpen kap. Olyan nincs, hogy Isten a kérést nem veszi semmibe.

Egy nagy igehirdető mondta el egyszer, hogy kislánya olyan valamiért imádkozott, ami meghaladta az édesapa anyagi képességeit. Nem kapta meg. Az édesapa néhány nap múlva meg akarta tudni, nem szenvedett-e kárt kislánya hite emiatt, és megkérdezte tőle: Isten ugye nem hallotta az imádságodat? – De igen, édesapám, hallotta, csak azt mondta rá: nem. És a kislánynak volt igaza, mert ez a nem, ez is válasz. Sőt néha talán a legjobb válasz, amit Isten mondhat.

Egy falusi ember mondta: hányszor előfordult, hogy gyermekeim, míg kicsik voltak, itt a kertben kértek tőlem a fáról egy-egy pirosodó barackot. De én tudtam, hogy még éretlen az a barack, elrontaná a kis gyomrot. Azt mondtam ilyenkor: az a barack a tied lesz, ne félj semmit, megkapod, amint megérett. Isten odaadja, ha megérett!

Sokszor van kialakult elképzelésünk arról, hogy Istennek hogyan kellene meghallgatni imádságainkat. Igen sokszor tévedünk ebben.

Valaki egyszer e következő gondolatsort írta le az imameghallgatásról (lehet, hogy néhányan hallották már):

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet. De ő azt mondta, nem. Azt mondta, hogy a büszkeséget nem ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet. De ő azt mondta, nem. Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke. Nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot. De ő azt mondta, nem. Azt mondta, csak áldását adhatja, a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól. De ő azt mondta, nem. A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól, és közelebb visz hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést. De ő azt mondta, nem. Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni úgy, ahogyan ő szeret engem. Erre azt felelte, látom, már kezded érteni. Tanuljátok meg tőlem.

Kértem erőt, és Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet, és Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot, és Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem adjon szeretetet, és Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet, és Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam, megkaptam mindent, amire szükségem volt, és imáim meghallgatásra leltek.

A teológus Bonhoeffer mondta: Bár Isten nem teljesíti minden kívánságunkat, de teljesíti minden ígéretét!

Az imádságban Isten elé vitt probléma külső változásánál sokkal gyakrabban fogom megtapasztalni, hogyan változik az én hozzáállásom az adott problémához. Jó kezekben tudom az engem szorongató ügyet és visszatalálok az Istenbe vetett bizalomhoz. Talán azt is felfedezem, hogyan válhatok én magam az imámban megfogalmazott problémára adott válasz részévé.

Olyan egyszerűen mondja Jézus: 11) Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” Itt azon van a hangsúly, hogy Isten “jókat” ad azoknak, akik kérnek Tőle. Csak jó dolgokat. Olyat, amit az Ő szeretete és bölcsessége lát jónak a számunkra. Isten mindig a legjobbal akarja adni. És az az igazán elmélyült imádság, amelyik Istentől a legjobbat akarja kapni, ezért kéri, ezt keresi és ezért zörget. És mi az a legjobb? Maga az Isten. Adhat-e Isten valakinek többet annál, mint hogy magát adja?

Sokan azért hagyjuk abba az imádkozást és keményedünk meg Istennel szemben, mert csupán érzelmileg vagyunk érdekelve az imádkozásban. Jól hangzik, ha elmondjuk, hogy imádkozunk; könyveket olvasunk az imádságról, amelyek megmondják, hogy az imádságnak jótékony, áldott hatása van, lelkünk megnyugszik, szellemünk felemelkedik, amikor imádkozunk.

De a gyakorlatban sokszor elveszítjük Istent a szemünk elől. Amikor elveszítjük Istent szemünk elől, akkor kemények és dogmatikusak leszünk. Önfejűen árasztjuk el trónját kéréseinkkel, és szinte diktáljuk neki, hogy mit tegyen. Nem imádjuk Istent, nem törekszünk arra, hogy Krisztus gondolkozását kiformáljuk szívünkben. Ha Istennel szemben megkeményedünk, akkor az emberek iránt is kemények leszünk.

Úgy imádjuk-e Istent, hogy magunkat összeszedve Őt megragadjuk és így felfoghatjuk az Ő gondolatait azokról, akikért imádkozunk? Szent, szinte rokoni kapcsolatban élünk Istennel, vagy kemények és dogmatikusak vagyunk?

Az imádság cselekedet

Az igazi imádság nemcsak lelki gyakorlat, hanem valami nagyon gyakorlati dolog. Az igazi imádságban az ember mindig konkrét feladatot kap Istentől.

Az az imádság, amelyből nem több szeretettel fordulsz a körülötted élő emberek felé, nem is igazi imádság. Az az istentisztelet, amely ugyanakkor nem jelenti a másik ember tisztelését és szeretését is, nem is istentisztelet. Csak az igazán az Isten barátja, aki az embereknek is jó barátja, jót akarója. Azt a békességet, erőt, örömet, életet, amit imádságban az Istentől veszünk, fel is kell használni naponta a másik iránt tanúsított szerető segítségben.

Az imádság harc, amelyet folytatnod kell, bárhol is vagy. Bárhogyan rendezze is el Isten életkörülményeidet, az a dolgod, hogy imádkozz. Bármilyen nehéz körülmények közé helyezett is Isten, imádkozz; hívd Őt, kiálts hozzá szüntelen.

Az imádság nem varázsige, amellyel Istent az akaratunk teljesítésére mozgósítjuk, hanem a hitnek és engedelmességnek a tudakozódása, amellyel megismerjük, és magunkévá tesszük Isten akaratát. Az imádság nem Istent vonja hozzánk, hanem minket von az Istenhez. Akaratunkat az Ő akaratának a vonalába állítja úgy, hogy olyan dolgokat tudunk véghezvinni, amelyek egyébként meghaladnák a képességeinket.

Adjon az Úr ilyen megtapasztalásokat mindegyikőnknek!

Related posts:

1. Hogyan lehet kitartóan imádkozni? (Kol 4:2-6)
2. Dániel határozottsága (Dán 1:1-20)
3. A megtisztult szív (Ef 6:5)

Vasárnap, 17.00 óra, Templom tér, ref. gyülekezeti terem

Téma: A szolgáló Krisztus átformál – (Mk 10, 45)

Igehirdető: Hegedűs László r.kat.pl. Imaközösségvezető: Sinka Csaba bapt.lp.

Igék: Zak 9, 9-10; Zsolt 131; Róm 12, 3-8; Mk 10, 42-45

Hétfő, 18.00 óra, Görög katolikus kápolna

Téma: Az Úrral való csendes várakozás átformál – (Mt 3, 15)

Igehirdető: Szabó János r.kat.lp.     Imaközösség vez: Ablonczy Zsolt ref.lp.

Igék: 1 Sám 1,1-20; Zsolt 40; Zsid 11, 32-34; Mt 3, 13-17

Kedd, 18.00 óra, Rózsatéri református templom

Téma: A szenvedő szolga átformál – (1Pét 2, 21)

Igehirdető: Széll Búlcsu ev.lp.    Imaközösség vez: Tercsi Zoltán r.kat pl.

Igék: Ézs53, 3-11; Zsolt 22, 12-24; 1Pét 2, 21-25; Lk 24, 25-27

Szerda, 18.00 óra, Jézus szíve római kat. templom

Téma: Az Úr gonosz feletti győzelme átformál – (Róm 12, 21)

Igehirdető: Ablonczy Kálmán ref.lp.         Imaközösség vez: Hegedűs László r.kat.pl.

Igék: 2Móz 23, 1-9; Zsolt 1; Róm 12, 17-21; Mt 4, 1-11

Csütörtök, 18.00 óra, Templom téri evangélikus templom

Téma: A feltámadott Úr békessége átformál- (Jn 20, 19)

Igehirdető: Tercsi Zoltán r.kat.pl.    Imaköz. vez: Ablonczy Kálmán ref.lp.

Igék: Mal 3, 23-24; Zsolt 133; Ef 2, 14-20; Jn 20, 19-23

Péntek, 17.00 óra, Wekerletelepi Szent József római katolikus templom

Téma: Isten állhatatos szeretete átformál – (1Jn 5,4)

Igehirdető: Sinka Csaba bapt.lp.     Imaközösség vezető: Szabó János r.kat.pl.

Igék: Hab 3, 1-19; Zsolt 136, 1-4 és 23-26; 1Jn 5, 1-6, Jn 15, 9-17

Szombat, 17.00 óra, Nagyboldogasszony római katolikus templom

Téma: A jó pásztor átformál – (Jn 21, 17)

Igehirdető: Ablonczy Zsolt ref.lp.    Imaközösség vezető: Széll Bulcsú ev.lp.

Igék: 1Sám 2, 1-10; Zsolt 23; Ef 6, 10-20; Jn 21, 15-19

Vasárnap, 17.00 óra, Baptista imaház

Téma: Krisztus uralma egyesít ( Jel 3, 19/b-22)

A lelkipásztorok bizonyságtétele – 8 lelkész, Sinka Csaba

Igék: 1Krón 29, 10-13; Zsolt 21, 1-7; Jel 3, 19/b-22; Jn 12, 23-26

Szeretettel várunk mindenkit!

Related posts:

1. Az ökumenikus imahét részletes programja
2. A 2011-es ökumenikus imahét kispesti programja
3. Aliansz imahét gyülekezetünkben

Related posts:

1. ‪A vágyak csábítása
2. A gyülekezet így működik
3. Mi a gyülekezet? (videó)

Sinka Csaba, lelkipásztor
HÉTFŐ – 2012. január 2.
Átformál a Szenvedő
Textus: 1Péter 2:21-25
Kiegészítő textus: Lk 22:24-27

Schumann Zoltán, diakónus
KEDD – 2012. január 3.
Átformál a Király
Textus: Zsolt 2:1-8
Kiegészítő textus: Fil 2:5-11

Égető Attila, diakónus
SZERDA – 2012. január 4.
Átformál a Győzedelmes
Textus: Róm 12:17-21
Kiegészítő textus: Zsoltár 37:1–11

Gerő Tamás, diakónus
CSÜTÖRTÖK – 2012. január 5.
Átformál a Megbízó
Textus: János 20:19-23
Kiegészítő textus: Ézsaiás 49:1-6

Kovács Pál, presbiter
PÉNTEK – 2012. január 7.
Átformál a Barát
Textus: János 15:11–15
Kiegészítő textus: 1 Péter 4:8–11

Bodó Lajos, diakónus
VASÁRNAP – 2012. január 8.
Átformál a Beteljesítő
Textus: Jel 3:21
Kiegészítő textus: Jel 21:1-7

Imaheti füzet letöltése: Aliansz imahét 2012

Related posts:

1. A 2011-es ökumenikus imahét kispesti programja
2. Az ökumenikus imahét részletes programja
3. Imaóravezető-képzés a gyülekezetünkben

Related posts:

1. Papp Lajos szívsebész előadása
2. Fiatal zenészek a gyülekezetünkben

Elhangzott  2011. december 31.-én

Az esztendő utolsó estéjén sokféle szorongás húzódik meg az emberek lelkében. Nem tudatosul, nem vesszük észre, de mégis befolyásolják a gondolat és hangulatvilágunkat, és személyiségünktől függően jobban, vagy kevésbé meghatározzák az óév estéhez való hozzáállásunkat, és ünneplésünket. Van, aki ilyenkor elgondolkodóvá lesz, van, aki kesernyés, van, aki depressziós, és olyanok is vannak sokan, akik a múlandóságra gondolnak. Azért is ünneplik olyan sokan hangosan, bulizással, alkohollal, és szabadossággal a Szilvesztert, mert így akarják ezt a szorongást oldani, messzire száműzni maguktól.
Ezért is választottam Jézus tanítványainak mondott bátorítását erre az estére: aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Jézus nem hallgatja el előlünk, hogy valóban szükségünk van a kitartásra, mert a világban nőni fog a gonoszság.

A dolgok vége, lényege

Figyeljük meg, hogy Jézus hogyan beszél ezekről:
•    Hallani fogtok háborúkról, és jönnek háborús hírek, de vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert nem ez a vég!
•    Nemzet támad nemzet ellen, ország pedig ország ellen, sőt éhínségek, földrengések is lesznek mindenfelé.
•    Ezek a vajúdás kínjainak kezdetei, de nem ez a vég.
Jézus tehát azt mondja, hogy van ennél nagyobb és fontosabb, végsőbb dolog is.
Néha már Isten népén, a gyülekezeten belül is mutatkoznak a bomlás jelei, amikor is sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Pedig amikor már az hívők közt is ez van, akkor itt a vég – mondják többen, hogy az elfordulásukat valahogy megindokolják.
De Jézus azt mondja, hogy még az sem az igazi vég, amikor már bíróságokra adnak benneteket az én nevemért, némelyeket kínvallatásra adnak, némelyeket pedig megölnek.
Nem ezek a legnagyobb és legvégsőbb dolgok, mondja Jézus. Nem ez a vég.
Hanem micsoda? A 14. versben olvastuk. Az, amikor az egész világon hozzáférhető már az evangélium, minden nép előtt ott állnak a tanúskodók, és dönteni kell. Ez a vég, ez a legnagyobb és ez a legvégső dolog: az evangéliummal szembesülni és döntést hozni, mellette, vagy nélküle.
Sokan úgy kerülik ki ezt a kérdést, és úgy odázzák el a döntést, hogy vannak most fontosabb dolgok. Nem érünk rá lelki kérdésekre, amikor tönkremegy a forint meg az euro és beláthatatlanok az események, amik előttünk állnak. Most menteni kell, ami menthető, bár azt sem tudjuk pontosan, hogy miként kellene ezt tenni. És a félelem veszi a kezébe a kormányrudat, és az emberek össze-vissza szaladgálnak fizikai értelemben is, lelki értelemben pedig végképpen.
Pedig még arra is számítanunk kell, hogy a gonoszság megsokasodik, és a szeretet sokakban meghidegül. A gonoszság alatt itt nem csak a rosszindulat értendő, hanem a Biblia szava szerint a törvénytelenség. Isten elmondta a világnak, mik védenek bennünket a széteséstől és a pusztulástól, ezek az ő parancsolatai. És egyre többen szinte tudatosan és kérkedően tagadják meg ezeket a törvényeket, leggyakrabban a szabadságálarca mögé bújva. Családok szétesése, gyermekek ellen és gyermekek között zajló bűncselekmények, alkoholizmus, hatalmas vagyonok összeharácsolása növekvő munkanélküliség és reménytelenség – ez a világ helyzete.
Ezektől menekül meg az, aki tudja, hogy mi is az igazi vég, miben rejlik a mi földi életünkben a legnagyobb dolog, mert ez az evangéliummal való döntő találkozás.
Jézus azt mondja, ha döntésedet meghoztad, akkor legyél hűséges is ehhez a döntésedhez. Élj szerinte kitartóan. Mert nem elég egyszer elindulni, meg is kell majd érkezni valamikor. Aki mindvégig állhatatos, vagy az új fordítás szerint kitartó, az üdvözül. Ez a kitartás, amiről itt szó van, azt jelenti, hogy alatta maradni, nem ledobni a hátamról. Hordozni azt, amit egy életszakaszban el kell hordoznunk.

Mik lehetnek a kitartás akadályai?

Nem annyira a saját gyengeségeink, bár ez sem kis része a dolognak, amin egyedül a magunk gyakorlásával lehet segíteni. Sokkal inkább az EGYMÁS IRÁNTI MEGÉRTÉS HIÁNYA, ami nagyon le tudja húzni az embert. Aki barátságos, jó légkörű munkahelyen dolgozik, annak sokkal derűsebb az élete, sikeresebben hordozza még a nehéz terheket is, akinek pedig egymást fúrók közé kell bemennie napról-napra, és maga is úgy érez, és úgy is viselkedik, annak még a könnyebb terhek is sokkal nehezebbnek tűnnek.
Elengedhetetlen a közösségben, hogy mi emberek egymást megértsük. Néha mégis eljön a csend, amikor nem tudunk mit mondani, mert nem értjük a másikat, vagy ő nem ért minket. SZÜKSÉGES EGY KÖZÖS NYELV. Csend nélkül azonban nem fog közös nyelv teremni. Ahol mindenki csak mondja a magáét és nem is akarja hallani a másikét – ott nem terem közös nyelv. Amíg nincs megértés és nincs közös nyelv, addig az állhatatos kitartást csak tépázzák az események, és az embert viszi a saját élete valahová, sodorja magával tehetetlenül, ahelyett, hogy ő maga formálná az életet.

Vannak-e segítői a kitartásnak, a mindvégig való állhatatosságnak?

Sok és sokféle segítsége van.

A JÓ PÉLDA

A jó példa erőt ad az embernek. Nem mindegy, kire nézünk az életben. Vannak, akik mindig a vetélytársaikat figyelik, és ellenségeket is faragnak belőlük maguknak egy idő után. Vannak, akik mindig félnek valakitől, és annyira igyekeznek elkerülni, hogy mindig pontosan belé is botlanak. Kár, hogy így alakul. És vannak, akik megtalálják azokat a szép életpéldákat, krisztusi embereket, akiknek jó a szíve és derűs a tekintete. Az ilyen embereket azért érdemes nézni, mert ők Krisztust magát mutatják fel, ha töredékesen is, de mégis egészen konkrétan. Velük foglalkozzunk, rájuk tekintsünk, és közelebb fogunk jutni ahhoz is, akiről az ő életük szól.

MOZGÁS

Aki mozgásban van, annak tud kialakulni állóképessége. Aki versenypályának a szélén üldögél, könnyen bírálgatja azokat, akik futnak. Futunk, vagy pedig őgyelgünk, üldögélünk? Ha valaki egy célt el akar érni, akkor el kell indulnia. Meg kell tennie az első határozott lépést, aztán a másodikat, harmadikat. Elkezdeni ma, és folytatni holnap, holnapután, egészen a célba érkezésig.

A BIZONYSÁGTEVŐK FELLEGE

Zsid 12:1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.
Ez a gyülekezet. Sokat segít, ha meglátom, hogy a gyülekezetben vannak még nálam sokkal elesettebbek is, akiknek én tudok segíteni. A gyülekezet közössége továbbá a tanúk közössége. Azoké, akik már sokmindnet átéltek Istennel, és tudnak róla tanúskodni.

A FELESLEG ELVETÉSE

Jak 1:21 Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.
Hátizsákkal nem lehet úgy futni, mint a nélkül. Ha meg egy nagy zsákot tesznek a vállunkra, végképp nem lehet futni. Sok ember úgy akar a Krisztus útján előrejutni, hogy cipeli magával a régi terheit, régi sérelmeket. Nem hajlandó elfelejteni a maga vélt vagy valós erényeit és érdemeit. Hordoz, rejteget közönséges bűnöket, amik Isten minősítése szerint tisztátalanság és engedetlenség, és csodálkozik, hogy alig bír haladni, nem hogy lendületesen futhatna, s elhúznak mellette azok, akik komolyan veszik azt, hogy “elvetvén minden reánk nehezedő terhet, és a bennünket behálózó bűnt.”
Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus vár minket az út végén, aki hiszi, hogy Jézusban mindent megkapunk, amire szükségünk van, az könnyen eldob akármit, ami akadályozza abban, hogy Jézushoz közelebb kerüljön. Mert ha Jézus mindent megad, amire szükségünk van, akkor mi lehet az, ami ennél több, amihez érdemes még ragaszkodni? Akkor minden csak nehezék, ami nehezíti a hozzá közelebb jutásunkat. Hiszen, amikor reá igent mondott valaki, akkor egyben mindenre nemet mondott, ami tőle távol tartana és megnehezítené azt, hogy vele közösségben éljünk.
Az év utolsó estéje nagyon is alkalmas rá, hogy elvessük a minket lehúzó terheket.
Az 1Ján 1:9 igéje így bátorít: Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

Jézus is kitartott

Jézus is végigfutotta ezt a pályát. Az övé összehasonlíthatatlanul küzdelmesebb volt, mint a mienk, de Ő mindvégig kitartott. Egyáltalán ezért lehetséges, hogy mi elindulhatunk az életbe vezető úton, hogy megmaradhatunk azon, és hogy megérkezhetünk a célba.
“Nézzük fel Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és most az Isten trónjának a jobbjára ült.” – mondja a Zsid 12.
Jézust is megkísértette a gonosz nyilvános fellépésnek első percétől kezdve az utolsó leheletéig. Mindjárt az elején többszörös támadást indított ellene, hogy lebeszélje arról, hogy az Atyának való engedelmeskedés útján járjon, és még a kereszten is elhangzott: “ha Isten Fia vagy, szállj le onnan, és majd hiszünk neked”. Jézust azonban nem lehetett eltántorítani ettől a fajta állhatatosságtól. Ő végigjárta a szenvedések útját. Ő kiitta a szenvedések poharát az utolsó cseppig. Ő tökéletes váltságot szerzett nekünk. Helyettünk szenvedte végig azt a számunkra felfoghatatlan, sok fizikai és lelki szenvedést, amit a kereszten és egész földi életében elhordozott, azért, hogy megnyíljék előttünk ez az út, amely az életre vezet. Ő nemcsak a végén vár minket, hanem elkísér ezen az úton.
Erre a versenyre hív tehát most minket Jézus, aki végigjárta ezt az utat és győzedelmeskedett. Ő tud megerősíteni arra, hogy állhatatosak maradjunk. Ő ad bátorságot az elinduláshoz. Ő teszi lehetővé, hogy mindig reá nézzünk. Ő szabadít meg sok felesleges tehertől, ami nélkül könnyebb lesz futni. Ha az Ő kegyelméből megérkezünk, csodálkozva látjuk majd, hogy mindez mégsem a mi teljesítményünk volt, hanem az Ő kegyelmének a munkája.

Related posts:

1. A Bárány menyegzője (Jel 19,6-9)
2. Az utolsó ítélet (Jel 20:11-15)
3. Dicsérettel telt szív (Ef 5:19)

Elhangzott 2011. december 25. délelőtt

Sokan kaptunk és küldtünk a karácsonyt megelőző napokban karácsonyi képeslapokat. Sokan teszik ezt ma már interneten is. Ezeken legtöbbször a szent család látható az istállónál, középen a jászollal, benne a megszületett Jézussal.
Nagyon-nagyon sokat láttuk már ezt a képet, nagyon sok formában. Vajon ennek a képnek a nézegetése közel visz-e bennünket a karácsony üzenetéhez? A történetéhez talán, de ahhoz az üzenethez, ami erőt ad, ami igazán ünneppé teszi ezt a napot, és ami e napok elmúltával is velünk marad, aligha.
Mert ezt keressük most együtt. Mi a karácsonynak a mai üzenete, ami velünk marad holnap és utána is? Keresd ezt az üzenetet, kedves igehallgató! Én most azt mondom el, hogy én mit értettem meg idén ebből az üzenetből ez igék kapcsán.
Nem az idilli kép visz közel a lényeghez, ahol minden oly békés. Az újszülött Jézus alszik, József és Mária pásztorokkal és napkeleti bölcsekkel beszélget. Mi el sem tudjuk e nélkül képzelni, hogy létezhetne ez az ünnep. Mi lenne a karácsony történetből istálló nélkül, jászol nélkül, angyalok nélkül, pásztorok nélkül, bölcsek nélkül, József nélkül, Mária nélkül, sőt kisgyermek nélkül?
Hogy mi lenne? Most olvastuk fel. Nem ezek az elemei a legfontosabbak a karácsonynak! Ha azt gondoljuk, hogy ezek az elemek nélkül nem lehet elmondani a karácsony lényegét, tévedünk, hiszen éppen ezt teszi meg János az evangéliuma első fejezetében!
Az Ige testté lett – ez a karácsony lényegének tömör jánosi összegzése. Ezért, emiatt ünnepeljük mi a karácsonyt.
Három igehirdetést hallhatunk majd ezen az ünnepen. Ma délelőtt a karácsony csodájáról, a testet öltésről fogok szólni, délután a karácsony békéje lesz a fő témánk, holnap délelőtt pedig a karácsony öröme.
János tehát ilyen egyszerű szavakkal foglalja össze a lényeget.
Jn 1:14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
Dicsőségben élt a mennyben, ám az ő dicsősége egy szikrányit sem csökkent azáltal, hogy emberré lett. Az Ige, aki az örök Isten maga, aki nélkül semmi sem lett, ami létrejött, aki magában hordozza az életet és a világosságot, a változhatatlan, aki mindent tudó, mindenütt jelenvaló, a világmindenség Istene – ő lett testté, ő lett emberré a Názáreti Jézus Krisztusban.
A végtelen végessé, az örökkévaló belépett az időbe, a láthatatlan láthatóvá lett. Aki mindenek teremtésénél jelen volt, aki az életet és a világosságot hordozza, az a teljesség.
Két fogalom segített most megragadni ennek az eseménynek jelentőségét és üzenetetét. Az egyik az összesűrűsödés, a másik a határátlépés.

Koncentrálódás

Ha az ószövetséget az Újszövetséghez hasonlítjuk, egy nagymértékű koncentrálódást figyelhetünk meg. Az időtartam, melynek eseményeiről az Ószövetség tudósít, évszázadokat ölel fel, míg az Újszövetség néhány évtizedre korlátozódik. Az Újszövetségnek az ábrázolásmódja is tömörebb, ha a beszámolók témáját tekintjük. Az Apostolok Cselekedeteit kivéve kizárólag a názáreti Jézus sorsa áll az újszövetségi iratok figyelmének a középpontjában. Az érdeklődés az ő életére összpontosul. Az ő napjaiban jelenik meg sűrítve az az ezer esztendő, amelynek Ő a végcélja.
E hét csütörtök este Máté evangéliumának első 17 versét tanulmányoztuk, ami nem más, mint Jézus nemzetségtáblázata. Ábrahámtól kezdi Máté a neveket sorolni. Évszázadok, birodalmak jelentek meg előttünk. Megállapítottuk, hogy mindegyik hátterében Isten volt, és ő volt az, aki nem csak királyokat, hanem egyszerű embereket, sőt, pogány asszonyokat is Jézus ősei sorába helyezte. Ez a bevezető Máté evangéliumának az elején jelzi nekünk, hogy semmi sem volt véletlen, ami Jézus megszületése előtt történt. Az Ő sorsában válnak valóra Isten ígéretei és az emberiség reménységei, a próféták ítélethirdetései és a népek vágyai és a teremtett világ sóvárgása. Az ő sorsa az idők végcélja, teljessége.
Krisztusban sűrűsödik össze az egész Biblia. Ma pedig az ő földre jövetelét ünnepeljük. Belőle élet, remény, öröm, erő és szabadság érkezik a mi életünkbe is. Ez az összesűrűsödés benne nem ártó koncentrálódást, hanem az élet kiteljesedését eredményezi. Azért vetem ezt fel, mert ha az ember próbál meg valamit nagyon összesűríteni, az csupán rombolni képes. A hirosimai atombomba 15 kilotonnás volt. A kilotonna a robbanóerő mértéke. Egy kilotonna egyenlő 1000 tonna TNT robbanóerejével. Az atomtámadás 140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében.
Isten csodafegyvere Jézus volt. A legsötétebb pillanatban vetette be. Ez a testté lett ige volt! A testté lett Ige nemhogy ölt, hanem megelevenített és elevenít ma is. Milliók számára hozta el az igazi életet. Így mondja ezt János: Jn 1:4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

Határátlépés

Karácsonykor gyakran határokat lépünk át. Megtörténik, hogy felülemelkedünk magunkon, önnön határainkon, korlátainkon. Milyen jó, amikor egy konfliktus határait sikerül átlépni, sikerül megbékélni valakivel. Milyen jó, amikor valakit felkeresünk, meglátogatunk, akitől régóta elválasztott a távolság… az elfoglaltság… a félreértés… a megbántódás. Milyen jó, ha sikerült a másikért tennünk, és valóságos szeretettel túllépni önzésünkön. Számosan ilyenkor Isten felé is átlépnek egy határt. Karácsony nyitogatja a határokat; és ezért vannak, akik ilyenkor átlépik a templom küszöbét. Lehet, hogy csak egy szerettünk kérésének engedve tesszük ezt (és ne érezd magad leleplezve, ez is jó!), de az is igaz, hogy vannak, akiknek a szívében is megnyílik valami Isten felé, akik belülről megközelítenek egy határt.
Érezzük, jó dolgok ezek a határátlépések! Ugyanakkor azonban sokszor félelmetesek is. Mi lesz velünk, ha meglépjük? Gyakran csalódást élünk meg: átléptem önzésem határait, de erre nem kaptam hasonló választ. Vagy szerettem volna túlmenni a határaimon, de nem sikerült. Mindent megpróbáltam, de kudarcot vallottam. Sőt, vannak, aki azt élik meg Karácsonykor, hogy ilyenkor a legelszigeteltebbek. Vagy mert magányosak, vagy mert a „szeretet ünnepe” még jobban kidomborítja azt, hogy mennyire nem a szeretet határok nélküliségében élünk. Ebben az esetben nem hogy eltűnnek a határok, hanem azt éljük meg, hogy csak növekednek a falak.
Az az Isten, aki a Szentírásban kijelenti magát, határokat szab. A teremtés története nemcsak annyi, hogy legyen, buzogjon, forrjon az élet úgy ahogy akar. Nem, hiszen a káoszban Isten világosságot szól, és a világosságot elválasztja a sötétségtől. Meghatározza a nap, a hold, a csillagok seregének járását, elválasztja egymástól a nappalt és az éjszakát, határt szab a vizeknek és létrehozza a szárazföldet, megkülönbözteti egymástól a növényeket, a különböző állatokat, az embert. Határt szab, amikor férfit és nőt formál, különbséget tesz, amikor egy napot megáld és megszentel, és korlátot állít, amikor azt mondja, egy fáról nem ehettek. „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét…” A határok Istene Isten határai között! Mert lehet, hogy ma nehéz bevenni a gondolatot, hogy az abszolút létező, Isten határokat húz, de azt állítani, hogy Isten ezeknek a határoknak alávetette volna magát, képtelenség és lehetetlenség. Pedig János evangélista nem kevesebbet állít akkor, amikor a Názáreti Jézusra néz: Az Ige, Isten maga testté lett.
Isten határai – határátlépések sorozata, amelyek során önmaga szab határokat önmagának, amely a végsőkig megy: a halálig, a pusztulásig. Isteni határátlépés a mennyből a földre, a lelki valóságból az anyagiba, a teremtőiből a teremtményibe, az igazságból a kegyelembe, az életből a halálba. Mindezt azért, hogy neked és nekem a halálból életet adjon. Az a világ, amely nem fogadja be alkotóját, saját lététől idegenedik el. Szert tehet függetlenségre, tudásra, ismeretre, és közben ezzel felszámolja magát. A következő történet, egy ősi indiai mese, amit Henry Nouwen, lelkiségi író ad elő, nagyon jól mutatja be korunk elveszettségét:
„Egy király négy fia azon tanakodott, milyen mesterséget válasszon magának. ’Járjuk be a földet, és tanuljunk meg egy különleges tudományt’ – egyeztek meg egymás között. Így szólt döntésük, s miután megállapodtak következő találkozójuk helyszínében, a négy testvér nekiindult a szélrózsa négy különböző irányába.
Telt-múlt az idő, s a testvérek újra összetalálkoztak a kitűzött helyen, és megkérdezték egymástól, ki mit tanult. ’Én elsajátítottam egy tudományt – szólt az első, amelynek segítségével, ha csak egy csontom is van egy teremtményből, azonnal a húsát is rá tudom varázsolni.” A második folytatta: ’Én pedig bőrt és szőrt tudok növeszteni rá, ha hús van a csontjain.’ ’Én képes vagyok megteremteni a végtagjait, ha már rajta a hús, a bőr és a szőr.’ – tette hozzá a harmadik. ’Én pedig tudom, hogyan leheljek belé életet, ha megvannak a végtagjai’ – fejezte be a negyedik.
Ezzel a négy testvér bement az őserdőbe egy darab csontért, hogy bemutathassák tudományukat. A sors úgy akarta, hogy egy oroszlán csontjára találjanak rá, ám ők, mit sem tudván erről, felvették a földről. Az első húst tett rá, a második bőrt és szőrt növesztett rá, a harmadik megfelelő végtagokat illesztett hozzá, a negyedik pedig életre keltette az oroszlánt. Dús sörényét megrázva felkelt a vérengző vadállat, s félelmetes szájával, éles fogaival és kegyetlen állkapcsával rávetette magát a teremtőire. Mindegyiküket felfalta, majd elégedetten eltűnt a dzsungelben.” (Henry Nouwen, A sebzett gyógyító. Ursus Libris, Budapest, 2006. 18-19. o.)
Ez a történet a mi történetünk. Globálisan, mind gazdasági, mind ökológiai értelemben, de ugyanakkor személyesen, egyénileg is. Aki nem fogadja be az Igét, Jézust, mert félti szabadságát, félti önmagát a határoktól, felemészti léte alapját, felemészti önmagát.

Ezzel szemben János elénk ad egy másik lehetőséget: befogadni Jézust. Befogadni őt, és ezáltal belépni az istengyermekség szeretettapasztalatába és szabadságába. Felhatalmazást nyerni arra, hogy az Atya szeretett gyermekeiként éljünk. Ebben a szeretetkapcsolatban örömmel korlátozhatjuk magunkat, miközben a legteljesebb szabadságban élünk.
Hol vannak Isten határai? Itt, előtted, sőt, benned. Mert az egyetlen egy igazán döntő határ az, hogy benned él-e határtalan szeretet Istene, a teremtő, a törvényadó, az önmagát korlátozó, a megfeszített Isten, vagy pedig nélküle, csak magadra utaltan létezel?
Jézus a legmesszebbre is elment, a legmélyebbre is alászállt érted. Erről szól egy megtörtént eset is, amit hadd mondjak el most:

Játszani, levegőzni vittek egy óvodás csoportot a kisváros melletti domb csábító rétjére. A gyerekek boldogan rohangáltak, ám egyszer csak megszeppenve mentek az óvónénikhez a gyerekek, és kórusban mondták: nem találjuk Tomit. Gyorsan sorakoztatták a gyerekeket, létszám ellenőrzést végeztek, de tényleg Tomi nem volt meg. Elkezdték keresgélni a térdig érő fű és bokrok között, majd sok keresgélés után felfedezték, hogy a gyermek beleesett egy keskeny kürtőbe, és lenn vagy 20-30 mélységből hallatszott a nyöszörgése. Lett ám nagy ijedelem, a gyerekeket egyikük gyorsan hazavitte az óvodába, a másik dadus pedig rohant a rendőrségre, tűzoltókhoz… perceken belül kint volt tűzoltóság, rendőrség, mentők, katasztrófavédelem, polgármester, a fél város, sőt a gyermek anyukája is szinte félőrűlten érkezett a helyszínre. A polgármester lecsillapította az anyát, és kezébe nyomott egy mikrofont, a gyermekhez pedig leengedtek egy pici hangfalat. Anyuka, a maga dolga, hogy folyton beszéljen a fiához, ne hagyja abba, amíg ki nem mentjük. Ezt is tette. A mérnökök pedig kiderítették, hogy egy régi bezárt bánya szellőző kürtőjébe esett a gyerek, de a bánya bejárata is ismeretlen volt számukra, hiszen az vagy 100 éve be lett robbantva a bezárásakor. A kürtő néhány évtizedig fedett volt, de a fedél elkorhadt, és senki nem tartotta számon a területet, mint veszélyes helyszínt. Úgy döntöttek, valahogy felülről kell megmenteni a gyermeket. Elvetették a gondolatot, hogy a kürtő tágításával végezzék a mentést, mert a lehulló törmelékkel ők végezték volna ki a fiút. Elvetették azt a tervet is, hogy közvetlen a kürtő mellett fúrjanak, mert omlósnak látszott a talajminta, és ez is végzetére lehet volna a gyermeknek. Végül a távolabbról fúrás mellett döntöttek, úgy, hogy mélyebbre fúrnak mint ahová a gyermek beszorult, és alákanyarodva felfelé tágítják a kürtőt, míg Tomi az ölükbe fog esni. Egyedül ezt látták biztonságosnak, igaz így hat órával tovább tartott a fúrás. Végül így a 17 órai mélységben töltött, félelmes és válságos állapotból megmentették a kis óvodás fiút.

Jézus is ezt tette megmentésünk érdekében. Nem csak a földig jött le, hanem alászállt a halálba, a poklokra, és onnan ment meg bennünket, annak kürtőjéből. Ünnepeljük méltóképpen a megmentőnket!

Három gondolatban hadd fogaljam tehát össze a ma délelőtt hallott üzenetet!
•    Ne maradjunk meg a képeslapoknál, keressük a karácsonyi igék mélyebb értelmét!
•    Adjunk hálát, hogy Krisztusban az isteni szeretet sűrűsödött össze és tárult elénk! Ez nemhogy rombol, hanem egyenesen ez a mi halálosan beteg életünk orvossága.
•    Láttuk azt is, hogy a határokat felállító Isten önként lépte át Fiában az isteni és az emberi lét határát. Azért tette, hogy megszabadíthasson elveszett állapotunkból, és lehetőséget kapjunk rá, hogy örökre vele legyünk. Ehhez viszont neked kell felnyitni a sorompódat és befogadni őt!

Legyen ez a karácsonyi nap ennek az ideje!

Related posts:

1. A beteljesedés ünnepe (Mt 1:18-25)
2. Hogyan ünnepelte Isten a karácsonyt? (Lk 2:1-7)
3. Jézus, Isten teleszkópja (1Jn 4:9-15)