Home > Egyéb > SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD

A felvétel 2019. március 24-én készült a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Igét hirdet Mészáros Kálmán lelkipásztor. (Elnézést kérünk a hanghibáért)

Bibliai textus: “Az ifjú Sámuel pedig az Úr szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás. Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az Úr templomában, ahol az Isten ládája volt.

Az Úr szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. De újra szólította az Úr Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le!

Sámuel még nem ismerte az Urat, mert az Úr még nem jelentette ki igéjét neki. Az Úr azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az Úr szólítja az ifjút.

Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Az Úr pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. (1.Sámuel 3,1-10)

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 0
  •  
  •  
  •  

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

4 + tíz =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..