MINDEN LÉLEK DICSÉRJE AZ URAT!

A felvétel 2018. november 18-án készült, a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.

Dávid király 30 éves korában kezdte meg államfői szolgálatát és összesen 40 évig uralkodott Izrael trónján. Az első 6 esztendőben Hebronban élt, majd elfoglalta Jeruzsálemet és az ország politikai, illetve vallási fővárosává tette.

Ünnepélyes körülmények között vonult föl egy harmincezres tömeg élén és helyezte el a szövetség ládáját a Sion hegyén fölállított szent sátorban. Mindez 3 ezer évvel ezelőtt történt, de ma is tanulhatunk belőle…

Bibliai textus: „Ezután összegyűjtötte Dávid Izráel egész ifjúságát, harmincezer embert… Dávid és Izráel egész háza pedig szent táncot járt az Úr színe előtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, latnak, dobnak, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével.” 2.Sámuel 6,1-5

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .