A felvétel 2018. március 11-én készült a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Igét hirdetett Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.
Bibliai textus: Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” De ő így válaszolt: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”
Azután ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” Aztán példázatot mondott nekik: „Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában:
Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek:
Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” (Luk. 12,13-21)
Az egész délelőtti istentisztelet itt tekinthető meg: