POSZTUMUSZ „KORNYA-DÍJAT” KAPOTT FÜREDI KAMILLA

A Magyar Baptisták Világszövetsége posztumusz „Kornya-díj” adományozásával fejezte ki tiszteletét Füredi Kamilla kispesti származású példás életű afrikai misszionárius emléke előtt 2017. augusztus 5-én, a Debrecenben megtartott IV. Világtalálkozón. A díjat a Füredi család megbízásából megőrzésre, Kamilla korábbi kispesti gyülekezetének lelkipásztora Dr. Mészáros Kálmán vette át.

Füredi Kamilla testvérnőnk volt a rendszerváltás után az első magyarországi baptista misszionárius, aki Afrikába ment. A magyarországi és az észak-amerikai magyar baptista misszió jeles képviselőjeként több évtizedet töltött Sierra Leonéban, ahol először orvosasszisztensként dolgozott, majd teológiai oktatói, evangelizációs és gyülekezetépítő szolgálatot végzett.

A Sierra Leone-i Baptista Lelkészképző Bibliaiskola tanára, majd igazgatója volt. 1995-ban a Sierra Leone-i polgárháború során a misszionáriusok élete veszélyben forgott, így nagy nehézségek között kimenekült az országból, de 2006-ban visszatért.

Ez évben jelent meg önálló könyve Egy misszionárius levelei címmel. A közelmúltban Sierra Leonét sújtó ebola-járvány idején sem hagyta el a karanténba zárt területet. 2016 májusában anyagyülekezetében, a Kispesti Baptista Gyülekezetben elmondott bizonyságtételében mesélte el különös álmát, melyben Isten szólt hozzá: „Kamilla, kinyílt előtted az ajtó, ha akarsz, hazajöhetsz a mennyországba” – mondta Isten Kamilla álmában.

A misszionárius időt kért, hogy elrendezze hátramaradt dolgait. Majd így folytatta: „Mielőtt végleg ’igent’ mondanék, és belépnék azon a bizonyos ajtón, szeretném tudni, hogy ki áll majd a helyembe, ki végzi tovább az általam megkezdett missziómunkát…”

Füredi Kamilla 2016. július 19-én lépett át azon a bizonyos „ajtón” és vette át Megváltója kezéből a mindhalálig hű szolgának elkészített Életnek Koronáját. ?

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .