A felvétel 2017. február 12-én készült a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.
Bibliai textus: „Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre.
Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól (házasságtöréstől), hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, mindenki szentséggel és tisztasággal tudjon élni feleségével (házastársával)…
Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.” (1.Thess. 4,1-8)