HÁLAADÁS A TEMPLOMBAN ÉS AZ ISKOLÁBAN

Egy különleges, lelki áldásokban gazdag hétvégét éltünk át az elmúlt napokban 2016. november 19-20-án a Kispesti Baptista Gyülekezetben.

Szombaton „telt házas” evangelizációs koncertnek adott otthont templomunk. Vasárnap délelőtt pedig, ez évben másodszor Hálaadónapi ünnepséget tartottunk a Pannonhalmi Béla Baptista Iskola diákjai, tanárai és a gyermekek szüleivel közösen.

Több mint kétszázan „szorongtunk” az egyébként tágas imaházunkban. Ahogy szoktuk mondani, még a „csilláron is lógtak” a látogatók. Sokan először voltak templomunkban és egyáltalán baptista istentiszteleten.

Nagyszerű élmény volt ennyi gyermekkel, fiatallal és felnőtt istenkeresővel a Biblia örök érvényű szavaira figyelni. Az énekes-zenés dicséretben és egy nagy örömteljes közös hálaadásban a közösség ápolásában részt venni.

Köszönöm, hogy a gyermekek olyan szépen, fegyelmezetten és engedelmes lelkülettel kapcsolódtak be az ünnep menetébe. Nagyszerűek voltak az énekek, és a prózai tanúságtételek. Jó volt látni, hogy mindenki igyekezett szeretettel fogadni, az érdeklődőket.

Nagyon hálásak vagyunk a nőtestvérek áldozatkészségéért, akik szombaton és vasárnap is készek voltak az asztalok körüli hűséges szolgálatra.

Kívánom, hogy a Szentlélek öröme, reménysége és békessége töltse be továbbra is mindannyiunk szívét és életét!

Testvéri szeretettel:
Mészáros Kálmán lelkipásztor

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .