HÚSVÉTI KÉRDÉS: „MIÉRT KERESITEK A HOLTAK KÖZÖTT AZ ÉLŐT?”

HÚSVÉTI KÉRDÉS: „MIÉRT KERESITEK A HOLTAK KÖZÖTT AZ ÉLŐT?”
A felvétel 2016. március 27-én készült a Kispesti Baptista Gyülekezet húsvéti istentiszteletén. Igét hirdet: Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.
Bibliai textus: „Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!” Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” (Máté 28,1-10)
(Amennyiben rendszeresen szeretnénk megkapni a gyülekezi alkalmakról készített felvételeket, a youtube oldalon nyomjuk meg a videófelvétel alatt található „Feliratkozás” nevű gombot. Ettől kezdve automatikusan fog érkezni e-mail címünkre egy értesítés minden egyes új felvételről.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .