115. JUBILEUMI HÁLAADÓ ÜNNEP KISPESTEN – DÉLELŐTT

115. JUBILEUMI HÁLAADÓ ÜNNEP KISPESTEN – 2015. OKTÓBER 18. VASÁRNAP DÉLELŐTT – A Kispesti Baptista Gyülekezet ez év őszén ünnepelte alapításának 115. évfordulóját. Isten hűséges megtartó kegyelméről 2015. október 18-án délelőtt 10 órakor Jubileumi Hálaadó Ünnep keretében emlékezett meg, melyen egyházunk főtitkára Mészáros Kornél – aki többek között innen indult – hirdetett igét és gyülekezetünk korábbi lelkipásztorai Dr. Szebeni Olivér, Lovas Andras Lovas (levélben), Sinka Csaba, valamint az innen induló Fürdi Kamilla afrikai misszionárius és Marosi Nagy Lajos Marosi Nagy a Presbiteri Tanács korábbi elnöke szolgált rövid tanúbizonysággal.
A jubileumi megemlékezést egy vetítettképes történelmi előadás tett még teljesebbé, melyet jelenlegi lelkipásztorunk Dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia egyháztörténeti tanára mutatott be az ünneplő gyülekezet előtt.
Mindezen szolgálatokat gyülekezetünk énekkarának és zenészeinek – többek között Somogyi Erika operaénekes, a Jobbágy Család – a szolgálata tette még színesebbé Isten dicsőségére. Köszönjük Tarnai Endre, Fodor Kriszta karmesterek, valamint Cseri Tibor orgonista nagyszerű felkészítő munkáját.
A mellékelt fotókat Marosi Nagy Lajos, Gerő Tamás és Kéméndi Andi készítették. Köszönet érte. Soli Deo Gloria!

102_1220

102_1223

102_1225

102_1226

102_1228

102_1229

102_1231

102_1236

102_1239

102_1244

102_1252

102_1260

102_1261

102_1263

102_1264

102_1265

102_1266

564608_4059069453912_589823242_n

12165988_905255852873538_614967007_n

12166662_905256299540160_1329585144_n

12166925_905256166206840_11335705_n

12167202_905256199540170_1838014451_n

12170371_905256056206851_1633676595_n

DSC_0018

DSC_0022

DSC_0024

DSC_0034

DSC_0052

DSC_0059

DSC_0062

DSC_0072

DSC_0075j

DSC_0078

DSC_0080

DSC_0086

DSC_0088a

DSC_0093a

DSC_0101

DSC_0103

DSC_0108a

DSC_0110a

DSC_0114a

Hálaadó - 2015

Mészáros Kálmán

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .