HOGYAN LEHET EGY HÍVŐ EMBERNEK SZÉPEN MEGÖREGEDNI?

HOGYAN LEHET EGY HÍVŐ EMBERNEK SZÉPEN MEGÖREGEDNI?
A felvétel 2015. október 4-én, az „Idősek világnapján” készült a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén.
Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor
Bibliai textus: „Akkor ezt mondta Sámuel egész Izráelnek: Íme, hallgattam minden szavatokra, amit mondtatok nekem, és királyt választottam nektek. Most már a király jár előttetek, én pedig megöregedtem és megőszültem, hiszen a fiaim is ott vannak már köztetek. Előttetek jártam ifjúságomtól fogva a mai napig. Itt állok, válaszoljatok az Úr előtt és fölkentje előtt: Kinek vettem el az ökrét, kinek vettem el a szamarát, kit nyomtam el, és kit károsítottam meg? Kitől fogadtam el ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak? Visszaadom nektek! De ők ezt felelték: Nem nyomtál el, és nem károsítottál meg bennünket. Nem fogadtál el senkitől semmit. Akkor ezt mondta nekik: Tanú az Úr veletek együtt, és tanú az ő fölkentje a mai napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben. Azok pedig ezt felelték: Ő a tanú. (…) Hiszen nem veti el az Úr a saját népét az ő nagy nevéért, mert tetszett az Úrnak, hogy a saját népévé tegyen benneteket. Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek. Sőt inkább tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra. Csak féljétek az Urat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!” (1.Sámuel 12,1-5; 22-24)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .