RÖVID MEGEMLÉKEZÉS PÁTKAI BÉLA LELKIPÁSZTORRÓL

RÖVID MEGEMLÉKEZÉS PÁTKAI BÉLÁRÓL A KISPESTI BAPTISTA GYÜLEKEZET KORÁBBI LELKIPÁSZTORÁRÓL
„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid. 13,7)

Pátkai Béla rövid életrajza (1947-2015)
Ócsán született 1947. augusztus 10-én olyan családban, ahol már több nemzedék szolgálta Isten dicsőségét. A Baptista Teológiai Szemináriumot Budapesten végezte el. Korábban Bonyhádon és Nyíregyházán volt lelkipásztor. 1989-ben került Magyarországra az Élet Szava (Word of Life) felekezetközi ifjúsági mozgalom. 1989 őszén, Tóalmáson ingatlant béreltek és megkezdték nyári kedvezményes ifjúsági táborozásaikat, a többi évszakban pedig bibliai tanfolyamaikat. Pátkai Bélát fontos feladattal bízták meg.
1993-ban kapta meghívását és a tóalmási munkából Kispestre került. Azóta betöltött közegyházi tisztsége 2000-ig országos missziói titkár. Foglalkozott a határon belüli és azon túli magyar anyanyelvű baptisták ügyeivel, elősegítette újra szerveződő munkájukat, különösen Kárpátalján. 15 évi hűséges szolgálat után 2008-ban búcsúzott el a Kispesti Baptista Gyülekezettől.
2008-tól Bonyhádon munkálkodott az elmúlt 7 esztendőben a gyülekezetben. 2015 július 4-én szólította haza a Teremtő a Mennyei hazába.
„Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Máté 25,23)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .