A helyszínre siető vezetők és lelkipásztorok
|
Ennyi maradt az imaházból a katasztrófa után
|
Összedőlt imaház
|
Áhítat az imaház udvarán
|
Tárgyalás az újjáépítésről a polgármesteri hivatalban
|
Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke küldte ezt a levelet, amely tájékoztat, és a segítségnyújtás lehetőségét is megtudhatjuk belőle.
2010. augusztus 28-án, szombaton este 10 óra körül kidőlt a város központjában lévő baptista imaház egyik fala és beomlott az épület tetőszerkezete. A 10 x 30 négyzetméteres épületből a 10 x 25 négyzetméteres imaházat érintette a katasztrófa. A katasztrófavédelem szakemberei szerint a téglaalapra épített vályogfalazatú, közel háromszáz négyzetméteres imaház vélhetően a napokban leesett sok csapadék miatt gyengült meg annyira, hogy összedőlt.
Az imaterem tetőszerkezete egybeépült az imaház előtti 10-15 méter magasságú toronnyal. A vizsgálat során az önkormányzat szakemberei megállapították, hogy nemcsak az épület, de a torony is életveszélyessé vált, ezért vasárnap reggel elrendelték az életveszélyessé vált imaterem és a torony azonnali elbontását, amely vasárnap estére be is fejeződött. A késői órának köszönhetően személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont több tízmilliós nagyságrendűre tehető.
A 130 évvel ezelőtt Kornya Mihály evangélista által alapított gyülekezet 1927-ben építette föl egyszerű tornyos imaházát. Megjegyzendő, hogy egy héttel korábban ebből az imaházból közvetített egyenes adásban élő istentiszteletet az mr1 Kossuth Rádió. Ezen a vasárnapon is ott tartotta volna a gyülekezet istentiszteletét. Különös kegyelem, hogy a katasztrófa pillanatában senki nem tartózkodott sem bent az épületben, sem az épület falai körül. Testvéreink minden értéke és felszerelése is az imaházban volt, ami mindenestől megsemmisült.
A baptista egyház elnöksége – dr. Mészáros Kálmán országos elnök, Papp János missziói igazgató és dr. Szabó Zoltán gazdasági igazgató, a baptista szeretetszolgálat katasztrófavédelmi igazgatója Pavelce László, valamint az egyház építésügyi bizottságának képviselője Ványi Zoltán másnap hétfőn a helyszínre siettek, ahol találkoztak a gyülekezet vezetőségével és tagjaival, majd az önkormányzat és a tűzoltó parancsnokság vezetőivel. A keletkezett kár felmérése után a gyülekezet tagjait vigasztalták és erősítették. Egyúttal átadták a baptista egyház és szeretetszolgálat 1,5 millió forintos rendkívüli gyorssegély adományát a gyülekezet vezetőségének, amit remélhetőleg újabb segélyek követnek majd a közeljövőben. (Az adományokat a KDB bank 13555555-11111111-11111111 számlaszámra utalhatjuk „Berettyóújfalu” megjelöléssel.)
A másik lehetőség a gyülekezet honlapján olvasható:
Amennyiben anyagi segítséget szeretne nyújtani, az alábbi számlaszámra küldött adományával teheti meg: K&H Bank 10400384-49575357-55501007
(nemzetközi számla: HU0610400384-49575357-55501007, swift-kód: OKHBHUHB)
Az imaház udvarán rögtönzött esti imaáhítaton Mészáros Kálmán egyházelnök a 46. zsoltár szavai alapján szólt az egybegyűltekhez: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger vizébe… A seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk!” Az alkalmon, az elnökség tagjain kívül több környékbeli lelkipásztor – Fülep Sándor, Dánel Zalán, Tömöri Gábor, Komáromi Tibor – is megjelent, akik további igékkel bátorították a gyülekezet megszomorodott tagjait.
Ezt követően a hajdani torony csúcsán álló, épen megmaradt keresztet körbeállva, a helyi testvérek tettek bizonyságot az imaházhoz kötődő régi kedves emlékeikről. Lelkileg megindító pillanatokat élhettek át a résztvevők és bizony időnként könnyeinkkel is küszködtek. Az alkalom imaközösséggel és a „Messze fenn egy hegyen, áll egy régi kereszt” című énekkel zárult, abban a reményben, hogy nemsokára testvéri összefogás nyomán új templom állhat majd a régi helyén, aminek „nagyobb lesz a dicsősége a réginél”. Úgy legyen! Ámen.
M. Collomannus
Kapcsolódó bejegyzések:







Üzenőfal RSS Feed
Írd ide, ami eszedbe jutott, miközben ezt olvastad/láttad!