Lovas András (1946 – )

lovas_andras2008Budapesten született. Szüleivel az újpesti gyülekezetet látogatta. 1964. április 12-én Vass Ferenc részesítette hite vallomására bibliai keresztségben. A szeminárium elvégzése után Kisvárdán, majd Kiskunhalason volt lelkipásztor. 1984-től a lelkészcsere-program keretében négy éven át volt amerikai magyar hívők prédikátora. Hazatérése és kispesti meghívása után, gyakorlatilag még elődje tényleges nyugdíjaztatása előtt kezdte meg szolgálatát a gyülekezetben. Amerikából hazatérve családjával nem volt lakása. Miután már elkészült az új szolgálati lakás Kispesten, Szebeni Olivér pedig saját tulajdonú lakással rendelkezett, lehetséges volt tehát Lovasék beköltözése.
1989-ben az Európai Baptista Szövetség (EBF) Budapesten tartotta konferenciáját, amelyen Billy Graham evangélizált. Graham evangélizációs társasága (BGEA, Minneapolis, MN) hónapokig tartott irodát Budapesten. Nyelvismerete után Lovas András ennek egyik munkatársa volt. Kispesti lelkészként más evangélizáló és missziós vállalkozásokban is szívesen közreműködött, amíg szolgálata tartott (1993. márciusig).

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .